FESZTIVÁLOK

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, Budapest

A Titanic Filmfesztivál független fesztiválként 1993-ban indult és 1998-ra elérte célját: Csatlakozott a „nemzetközi fesztiválok vérkeringésébe”. Jellemzője a merész, témaválasztású, újító, elgondolkoztató művészfilmek felvonultatása, melyek független produkciók, így gyakran nem láthatók egyébként a hazai filmforgalmazásban.

A vetítések Budapesten négy moziban folynak: Uránia Nemzeti Filmszínház, Toldi Mozi, Kino valamint az Örökmozgó Filmmúzeum ad helyet az érdeklődőknek.

A versenyprogramot háromtagú zsűri értékeli, melynek eredményeként a legmerészebb, leginkább újító szándékú film Hullámtörők –díjat2 nyeri el, melyet 8000 eurós pénzjutalom egészít ki. A díjat iparművész tervezte, a pénzjutalom az Oktatási és Kulturális Minisztérium felajánlásával valósulhat meg.

A támogatók közt állami szervezetek fontos részt vállalnak, mint a már említett Oktatási és Kulturális Minisztérium, továbbá a Nemzeti Kulturális Alap valamint a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Emellett más kiemelt partnerei is vannak a szemlének.

A nézők száma folyamatosan nő, 2000-re elérte a húszezret, mialatt a hazai mozik látogatottsága folyamatosan csökken. A szemle idején számos külföldi film rendezője szerepel a meghívott vendégek között. A siker köszönhető a 2008-as arculatváltásnak is, valamint a 2007-ben megújult honlapnak, mely egész évben folyamatosan hírekkel látja el az érdeklődőket.


Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF)

Az első animációs filmszemlét 1985-ben rendezték Kecskeméten, ami kezdetben csak a magyar filmekre koncentrált. Ekkor az európai animációs filmek még csak az információs programban kaptak helyet, de 1996-ban a szervezők úgy döntöttek, hogy ezen alkotások a versenyprogramban is szerepelhetnek. Így mára a magyar animációs filmek és az európai animációs mozi és televíziós játékfilmek nemzetközi fesztiváljává nőtte ki magát a szemle.

2005-ben született meg a döntés, hogy az eddig háromévenként megrendezésre kerülő KAFF ezentúl biennálé lesz.

Az ide látogató vendégek a filmvetítések mellett szakmai beszélgetéseken, színházi-és zenei előadásokon, valamint kiállításokon vehetnek részt.

A verseny hivatalos nyelve a magyar és az angol, de felirattal ellátva más nyelvű alkotás is nevezhet. A filmeket Nemzetközi Előzsűri bírálja, a versenyprogramba való bejutásról ők döntenek. Díjakat több kategóriában osztanak, a kategóriák száma a versenyfilmektől függ. A jelentkező a nevezési feltételek elfogadásával engedélyezi, hogy a Szervező Bizottság filmjének részleteit promóciós céllal felhasználhatja.

A támogatók közt számos szervezet jelen van, mint a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Televízió, a Magyar Filmlabor, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az ORTT.

A partner fesztiválok között több ország hasonló jellegű szemléje szerepel: Anifest (Cseh Köztársaság),Anima (Belgium), Animafest (Szlovénia), BAB (Szlovákia), BuSho (Budapest), CICDAF (Kína), Cinanima (Portugália), LIAF (Egyesült Királyság), Mediawave (Győr), PAF (Cseh Köztársaság)

Mediawave - Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál

A fesztivált a Mediawave Alapítvány rendezi, melynek tevékenységi köre meglehetősen tág: filmes, fotós, zenei művészeti műhelyeket és táborokat szervez (Passport Control), művészeti projekteket, zenekarokat támogat, konferenciákat szervez saját ügynökséggel és jelentős filmes archívummal is rendelkezik.

A MEDIAWAVE-ként ismert győri fesztivál hivatalos elnevezése 1994 óta "FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA - ANOTHER CONNECTION". A Győri Amatőrfilm Stúdió a rendszerváltás előtt 2-3 évente rendezte meg a Díjnyertes Amatőrfilmek Fesztiválját, a Mediawave ennek jogutódjaként indeult, bár a szervezőgárda teljesen lecsrélődött. Eleinte a kortárs művészet szinte összes ága szerepet kapott, mára szűkült a kör. 2002-ben kapta a Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál elnevezést, ezzel is jelezve a rendezvény jól kötrülhatárolható szakmai jellegét. A szervezők fontosnak tartják a hagyomány és modern tiszteletét, szembeállítását. Ez az, ami a fesztivál jellegét leginkább meghatározza, egyedi hangulatát adja.

A rendezvény nemzetközi filmversenye miatt lett népszerű. Nemzetközi zsűri bírálata alapján európai szintű díjak várnak kiposztásra. Játék, kisjáték, animációs, kísérleti és dokumentumfilmek nevezhetnek, „egyedül a kommersz, üzleti alapú játékfilmeket zárja ki magából.” Földrajzi helyeztének is köszönhető, hogy a fesztivál specialitása a nyugati és keleti filmkultúra összehasonlítása, szembeállítása. Feldatának tekinti a keleti filmek megismertetését, rangjának visszaállítását. Számos keleti rendező is vendége volt a fesztiválnak megalakulása óta, mint Menzel, Klimov vagy éppen Kusturica, aki zenekarával is bemuutatkozott.

„A háromlábú szék a legstabilabb konstrukció” A fesztivál „harmadik lába” a zene és a film mellett minden évben más: 2003-ban a kortárs tánc és a színház, 2004-ben a fotóművészet, 2006-ban az utcai művészetek voltak.

Idén 61 ország 1333 filmje nevezett melyet előzsűri rostál. Minden évben van egy kiemelt vendégország, ez idén Románia. Ilyenkor az adott ország filmfesztiváljait, fesztiváldíjas filmjeit, filmiskoláit mutatják be, ezzel is közelebb hozván az országot. Ezen kívül minden évben speciális filmprogramok is várják a résztvevőket, mint retrospektív, gyermekeknek szóló filmes válogatások, felnőttmozi. 2011-ben április 25 és május 2. között kerül megrendezésre a fesztivál.


Moveast Nemzetközi Filmfesztivál Pécs

A fesztivál a „Pécsi Nemzetközi Filmünnep” utódja, szervezője a Pécsi Filmünnep Nonprofit Kft. Célja fiatal filmeseknek nemzetközi bemutatkozási lehetőséget kínálni. A filmszemle pontosan kijelölte a célországokat: Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Románia, Bulgária, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Magyarország.

A nevezés feltétele, hogy az alkotónak ez legyen az első önálló nagyjátékfilmes rendezői bemutatkozása, az elkészüllég éve e fesztivált megelőző év legyen, 35 mm-es celluloidról való vetítetőség valamint az eredeti nyelvű angol feliratos kópia. Az előzsűri után 5 fős nemzetközi zsűri dönt az „Arany Benjámin” és a hozzá tartozó 10.000 eurós fődíjról. A vetítésért a fesztivál jogdíjat nem fizet, a filmvetítés filmszínházakban történik. A versenyfilmek alkotói automatikusan meghívást kapnak a fesztiválra. A versenyfilmek vetítése mellett kiállítások, koncertek, információs filmek vetítése (a versenybe be nem jutott alkotások) is a rendezvény része.


Faludi Nemzetközi Amatőrfilm szemle és Fotópályázat

A filmszemlét a Faludi Ferenc Akadémia rendezi, hozzá kapcsolódó fotópályázattal. Tematikus versenyről van szó, ahol minden évben a Bibliból választanak témát. Az értelmezési leetősége ezeknek legtöbbször igen tág, nem követelmény a katolikus megközelítés. Cél a különböző nézőpontok, vélemények dialógusának kialakulása szakmailag igényes alkotások által.

A filmszemle elnöke minden évben egy külföldi rendező, akinek munkásságában fontos szerepet kap a vallás. A filmek előválogatáson vesznek részt, majd a versenyprogramba került alkotásokat több kategóriában értékelik: kisjátékfilm, dokumentum- és kísérleti film. A filmegyetemisták munkái külön elbírálás alá esnek, mivel elsősorban amatőr filmkészítők versenyeként indult a szemle. Az Országos Diákzsűri külön díjakat oszt a résztvevők közt.

A szemlét filmtámogatási pályázat előzi meg, ami tavaly óta a legjobb három filmterv elkészülését technikailag és szakmailag segíti. Az érdeklődők továbbá szakmai napokon vehetnek részt, ahol szakemberek tartanak forgatókönyvíró, operatőr illetve vágó szemináriumokat.


Busho - Budapest Short Film Festival

A Busho 2004-ben azért jött létre, hogy a rövidfilmekre is felhívja a figyelmet, bemutatkozási lehetőséget kínáljon. Fiatal filmesek összefogásáról van szó, mely nevét egy szójátékból kapta, mely a mohácsi tradíciókra is utal egyben. 2007-ben vált nemzetközivé a rendezvény, két évvel később már 61 országból érkeztek nevezések. Itt is színes programmal készülnek a szervezők: a versenyfilmek mellett információs vetítés, filmes iskolák válogatásai, workshopok, nagyjátékfilmek kerülnek bemutatásra, valamint koncertek, kiaállítások, színházi performanceok gazdagítják az amúgy is sűrű programot.

A meghívott vendégek közé tartoznak különböző országok filmes műhelyeinek vezetői. Cél egymás megismerése mellett egyfajta európai összefogás létrehozása a szakmában. Fontosnak tartják ezen kívül a földrajzi sokszínűséget, így a világ bármely tájáról lehet nevezni.

A fesztivál ingyenes, a nemzetközi meghívott vendégek, szakemberek és az összes alkotó teljes ellátásban részesülnek. A kategóriák kísérleti-, kisjáték- és animációs film. A nemzetközi zsűri mellett leadja voksait az Országos Diákzsűri is és a legtöbb hazai stúdió, alkotó, filmes iskola is részt vesz a megmérettetésen. Számos rekord és olyan kikerült győztes filmek igazolják a fesztivál színvonalát, mint a Maestro, mely Oscar-esélyes is volt.

A támogatók közt szerepel az NKA, Epson, Goethe Institut – Ungarn, UPC, Kodak és még számos szervezet, cég illetve egyesület.

A BuSho ma Magyarország egyetlen olyan filmfesztiválja, mely kizárólag rövidfilmekkel foglalkozik, ez teszi egyedülállóvá hazánkban.


Egyéb fontosabb fesztiválok:

- Slow Film Fesztivál. Eger

- Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle

- Országos Diák és Ifjúsági Film- és Videószemle

 

hirdetés
 
térképes kereső
Balaton Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Alföld Budapest és környéke Dél-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
kattintson a térképen egy területre
kiemelt szállásajánlat:
Szádvár Vendégház - Szögliget

Szádvár Vendégház

Csendes környezetben lévő igényesen felújított és berendezett vendégház 3 szobában, 8 szálláshellyel, fürdőszobával, felszerelt konyhával, várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó baráti társaságokat, családokat...
Szöveges keresés
a Google-ben
a SzállásPorton
kiemelt szállásajánlat:



Diákszállás



Hévízi szálláshelyek

Debreceni szálláshelyek

Zalakarosi szálláshelyek

Aggteleki szálláshelyek

Kőszegi szálláshelyek




vissza az oldal tetejére

 
szálláskeresés látnivalók fényképalbum ajánlatunk kapcsolat
 

SzállásPort - fényképes szállásajánló © 2006-2011 - www.szallasport.hu - info@szallasport.hu
üzemeltető: Com Bt. | web design:
Factory
ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Google