Szeged nevezetességei
A Dóm és környéke
A város magja a XIX. századig a Palánk, közelebbről
a Templom tér, a mai Dóm tér volt. A három utca határolta
szabálytalan háromszög alakú Templom tér közepén emelkedett
a belvárosi templom, a Dömötör-templom.
Zsigmond király idejében már a harmadik templom állott
ezen a helyen, mely 1725 és 1749 között épült újjá.
A szokásnak megfelelően temető állt körülötte egészen
a XVIII. század közepéig.
A Dóm tér szabályos négyszög alakú területe éppen
akkora, mint a velencei Szent Márk tér. Lekiemelkedőbb
és legszebb épülete a dóm, ismertebb nevén a Fogadalmi
templom.
A dóm alaprajza szabályos latin kereszt. Magassága
a templom padozatától számítva 81 m, és ötezren férnek
el benne.
A homlokzat középpontjában a templom védőszentjének,
a Magyarok Nagyasszonyának szobra áll. Mellette kétoldalt
a magyar szentek (István, László, Gellért, Kapisztrán)
csoportja. A homlokzaton végigfutó mozaikképek a tizenkét
apostolt ábrázolják.
A régi templom lebontásakor egyik tornyából Szeged
legrégibb műemléke, a román alapokon álló kora gótikus
Dömötör-torony került napvilágra. Alapfala XI. századi,
alsó négyszögletes román stílusú része XII. századi,
felső, nyolcszögletű része a XIII. századból való.
A toronyba vágott vasajtó "az élet kapuja"
, amely a katolikus jelképrendszerrel emlékeztet az
élet egyetemes törvényeire.
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a város népessége
164 ezer fő. A városban 70 845 lakás van. Szegeden
az országos viszonyokhoz képest is jelentős számú
nemzetiségű lakosság él, a 11 magyarországi nemzetiségből
8 van jelen.
További
cikk Szeged történelméről ide kattintva!
További nevezetességek
- Városközpont: Széchenyi tér és Dóm tér
- Fogadalmi templom (neoromán, 1913-1930) és a Dömötör-torony
- Püspöki palota (katolikus püspöki székhely)
- Ferences templom (gótikus, 15. század vége) honlapja
- Minorita templom (barokk, 18. század)
- Szerb ortodox templom (1773-1778.)
- Móra Ferenc Múzeum
- Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
- Szegedi Nemzeti Színház
- Dorozsmai szélmalom (ipari műemlék)
- Zsinagóga
- Fekete ház múzeum
- Virág cukrászda
- Egyetemi Füvészkert
- Szegedi Csillagvizsgáló
- Szegedi Vadaspark honlapja
- Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum
- Anna Gyógy-, Termál-, és Élményfürdő: a Magyar Fürdőszövetség
által minősített 4--os gyógyfürdő. Az Anna-kút vízét
1927-ben vezették
be a Városi Gőzfürdőbe. majd 1938-ban nyerte el a
gyógyvíz rangot.
2004-ben újították fel. A Fizio- és Balneoterápiás
Központ a 944 m
mélyről feljutó 58 fokos ún. Anna-gyógyvízet használja
a kezelések
alkalmával, mely alkáli-hidrogén-karbonátos ún. lágy
hévíz.
Ivókúraként és fürdőkúraként egyaránt alkalmazzák.
Műemlékek
- Fotóműterem, Széchenyi tér 2.
- Móritz-ház, Szent Mihály u. 9.
- Víztorony (Szeged), Szent István tér Honlapja
- Tűzoltólaktanya, Kossuth Lajos sugárút
- Gőzfürdő, Tisza Lajos körút 24.
- Wagner-kripta, Belvárosi temető
- Popper-ház, Széchenyi tér 3.
- Aigner-ház, Széchenyi tér 16.
- Aigner-ház, Széchenyi tér 2/a.
- Szeged Állomás, Indóház tér
- Gróf-palota, Tisza Lajos körút 20/b.
- Új református templom, Honvéd tér 1.
- Ungár-Mayer-palota, Kárász u. 16.
- Raffay-ház, Lechner tér 2/a.
- Szígyártó-ház, Lechner tér 2/b.
- Szent-Rozália-kápolna, Lechner tér 9.
- Lakóház, Mikszáth Kákmán u. 4.
- Új zsinagóga, Jósika u. 10.
- Raichle-palota, Szentháromság u. 2.